Chapter 6

1. Úristen, nagyon-nagyon köszönöm az általatok hagyott 8 kommentet! Ha így folytatjátok, akkor lesz kedvem a blog folytatásához. ;) Szóval köszönöm!♥
2. Ez a rész szerintem egy kissé elcsépelt, de ez tetszik eddig a legjobban. Ha figyeltek, akkor le lehet szűrni belőle 1-2 infót az elkövetkezendő részekhez. Ha észrevettétek, akkor írjátok meg komiban, hogy észrevettétek, de ne írjátok le, hogy mi az! :)
3. Rájöttem, hogy veletek szemben nem vagyok túlságosan... Kedves. Mármint úgy értem, hogy soha nem kérdezek rólatok semmit, stb... Szeretnék ezen változtatni. :)
Szóval, jó olvasást a részhez. :)
Ps.: Milyen napotok volt? Mentetek suliba? :) xx

Nem kapcsolódik a részhez, de aww♥

A meleg késődélutánban óvatosan léptem ki az ajtón, hogy ne lépjek rá az újdonsült fekete cicánkra, akit egy pillanatra a kezembe vettem, és megsimogattam. Észre sem vettem, hogy Haz már ott vár a kapun kívül, viszont ő észrevett engem.
- Az ott egy macska? - sipította köszönés nélkül, mire én ijedt fejet vágtam a meglepődöttségtől.
- Hát... Meg kell tudnod, hogy ez egy... Ne lepődj meg! - húztam az agyát. - Egy közkedvelt négylábú, emlős élőlény, ami nyávogó hangot ad ki - gúnyolódtam, és hogy teljesen hiteles legyen, nyávogott is egyet az előbb említett Fluffy. Biztos megérezte, hogy ezt kell tennie.
- Add ide - emelte ki a kezemből, és elkezdte simogatni, ami doromboló hangokat váltott ki belőle, ráadásul még olyanokat is mondott neki, amik növelik az így is hatalmas egóját. Látszott rajta, hogy tényleg szereti az állatokat, főképp ezt a fajt. Tíz perc múlva, amikor is letette szegény agyonnyúzott nyávogógépet, úgy volt, hogy elindulunk.
- Most meg a kezed - eszméltem fel. - Orvoshoz megyünk.
- Oké, igazad van - mondta, és besétáltunk a hátsó bejáraton, ami egyenesen a szobámba vezetett, amiből egy fürdő nyílik, ezért nem kell annyit menni és időzni.
- Szép a szobád - nézett körbe a halványzöld helyiségben.
- Köszönöm. Az a fürdőszoba - mutattam az ajtóra, és ő be is ment. Két perc múlva vissza is tért.
- Aranyos a kutyád - kuncogott. A szám elé kaptam a kezem. 
- Hogy került ide be? - kérdeztem magamtól. Biztos Hailey volt. Ő szokta behozni állandó jelleggel, még akkor is, ha figyelmeztetjük, hogy ne tegye. Hiába, hajthatatlan...
Berontottam, és annyit láttam, hogy a kis Husky fajtájú lusta kutyuli békésen alszik. A mamuszomon. Egyből megsajnáltam, de muszáj volt kivinnem, ezért ébresztgetni kezdtem. Rám se hederített, csak rám ásított. Na, kösz. Nem tehettem volna mást; kirángattam volna, de amikor az ajtóig eljutottam, észrevettem, hogy a göndör a tükrömet bámulja, pont a küszöbön. Na ne. Ő most komolyan magát stíröli?! 
- Hahó! - integettem neki.
- Ja, bocs - rázta meg a fejét, annak reményében, hogy így kizökkenti magát a bámulásból.
Szerencsére nem kellett tovább küszködnöm, mert felállt, és kiment az udvarra. Felsóhajtva megmostam a kezemet, és elindultunk. Rápillantottam a telefonomra, és ráébredtem, hogy már négy óra van, ami annyit jelentett, hogy fél óra múlva ott kell lennünk, ami gyalog elég nagy kihívás lesz. Az előző alkalommal is csak azért értünk oda ennyi idő alatt, mert rohantunk. Tehát most is így kellett tennünk. A nagy sietség közben is sikerült beszélgetnünk. Nem volt semmi sem nevetséges, és ez egy ritka dolog. Kifejezetten letört volt a hangulat. Az a bizonyos beszédtéma mindkettőnket felzaklatott. Engem azért, mert hiányoznak az érintettek, őt pedig nem tudom. Volt valami különös az arcán. Nem bírt a szemembe se nézni. Nem éreztem aktuálisnak a rákérdezést, majd akkor fogom, ha eléggé megbízik bennem.
- Harry... - kezdtem. - Te megbízol bennem, ilyen kevés idő után? - érdeklődtem elcsukló hangon. Igen, korai megkérdeznem tőle, és szerintem ő is ezt gondolta. De én csak egy dolog miatt voltam kíváncsi rá.
- Igen, megbízom benned, teljesen - felelte olyan hangsúllyal, hogy teljesen elhittem neki, akármilyen meglepő is volt. Még a legrosszabb ember is elhinné ennek a csengő hangnak. Érdekes, hogy már megbízik bennem. Nem tudom, miért, de én is úgy éreztem.
- Tényleg? - kértem megnyomatékosítani csillogó szemekkel. Ismét egy igenleges válasszal találtam szemben magam, amitől felbátorodtam, de utána le is csillapodtam, mert nem gondoltam ezt jónak. 
- Köszönöm - mondtam halkan, mire ő lehajolt, és nyomott az arcomra egy puszit. Nem éreztem semmi olyat, hogy belepirulok, vagy valami ilyesmi. Szimplán jól esett. Olyan volt, mintha testvérek lennénk, és csupán a törődést mutattuk volna ki. 
A futólépteknek köszönhetően már ott is voltunk. Az orvos ismét kedvesen fogadott minket.
- Melyik is volt az ön röntgenképe, Mr. Styles?
- Fogalmam sincs... Annyit tudok, hogy azt mondta, hogy nagy baj van.
- Egy pillanat - lépett oda a - feltételezem - saját laptop-jához, és bepötyögte a nevét. - A tizenkettes - kezdett el keresgélni egy tucat papír között. - Meg is van - nézett a papírra. - Biztos, hogy azt mondtam, hogy baj van? - nézett fel a papirosról. Csak bólintottunk egyet. - Nos, ezek szerint összekevertem egy másikkal. Jelentem, hogy nincs semmi baj, csak egy krémet írok ki rá, és mehetnek - mosolygott ránk. Ennyit csinált, semmi mást, elnézést se kért, miközben én halálra idegeskedtem magam, nehogy valami baja legyen. A hirtelen megkönnyebbülés elöntött, kevesebb volt a teher a szívemen is. Legalább annyi szerencsénk volt, az előzőn kívül, hogy nem kellett bemenni a gyógyszertárba, ugyanis odaadta egyből.
- Köszönjük, viszlát! - köszöntünk el.
- Na, hova menjünk?
- Haza? - néztem rá összeráncolt szemöldökkel, amikor kiléptünk az épületből. 
- Meki - jelentette ki. Hát, oké. Két utca volt addig. Ezúttal viszont nem rohantunk. Lassan ballagtunk a forgalmas gyalogúton. Harry felvett egy kapucnit, és egy baseball sapka alá rejtette jellegzetes hajzuhatagát. 
A Mc Donald's-ban meglehetősen kevesen voltak.
- Mit kérsz? - fürkészett.
- Köszönöm, semmit - ráztam meg a fejem szégyenlősen. Soha nem tudok elfogadni semmit másoktól.
- Ugyan már, hiszen elkísértél az orvoshoz - kérlelt. 
- Jó. Akkor egy kólát.
- Ennyi? - kérdezte mosolyogva.
- Igen - viszonoztam a megnyilvánulását.
Fizetett, megkaptuk, és kimentünk a teraszra. Míg én a kólát szürcsölgettem, addig ő megevett egy Happy Meal-t. 
- Jé, nézd, itt van egy plüss - mutatta fel Micimackót.
- De ari - kuncogtam.
- Neked adom - nyújtotta felém.
- Köszi, de tartsd meg - nevettem el magam. 
- Mit csináljak vele?
- Öhm... Amit az emberek szoktak csinálni vele - gondoltam át jól a válaszom.
- Ez mit takar? - nézett rám a napszemüvege mögül.
- Azt, hogy... Nem tudom. Add oda Lux-nak. 
- Vele mostanság nem fogok találkozni - húzta el a száját. - Szünetünk van. 
- Értem. 
- Nos, akkor odaadom... - próbálkozott ismét.
- Én pedig elfogadom - villantottam rá egy 1000 wattos vigyort, mire ő is megmutatta a fogsorát (ennél hülyébben nem is fogalmazhatnék). - Köszönöm.
- Szívesen.
Mikor a parkolóba igyekeztünk, elhaladtunk egy autó mellett, amiben négy srác ült. Heves vitatkozásba kezdtek, de valamelyikőjük nagy hanggal leállította őket.
- Állj! - kiáltott - Tényleg a Nando's-ba kellett volna vinni ezt a lükét - motyogta. Harry-vel egyszerre kaptuk fel a fejünket erre a mondatra.
- Nee! Nee! Menjünk a répashopba! Most! Répaaaaaaaa - visított egy másik. Ez már igencsak gyanúsan hatott rám és a mellettem álldogáló, szemét zavarodottan összevonó fiúra.
- Figyeljetek. Tőlem bárhova mehetünk, ahol nincs kanál, de akkor döntsetek már! - csitította el a további három hangoskodó ismeretlent. Ekkor ismét óriási perpatvar alakult ki, mi pedig még mindig ott álltunk, szótlanul, egy helyben. Egymás szemébe néztünk (talán picit sokáig...), és így állapítottuk meg, hogy le kell őket állítani, mert ez még a végtelenségig is folytatódhat. Óvatosan, de hangosan bekopogtattam az üvegen, hátha észrevesznek, de semmi. Ha ezt nem hallották meg, akkor nyilván ami bent történik, az maga a világháború. Egyelőre könyveljük el a bábeli zűrzavarnak.
- Mi történik odabent? - kérdeztem félve.
- Csak a szokásos - vigyorodott el pimaszan, és volt rá oka, ugyanis abban a pillanatban kinyitotta az ajtót, ennek következtében - az addig az ajtónak támaszkodó -  Niall kiesett az autóból. És taps! Riadtan felkapta a fejét, és kérdőn nézett ránk.
- Hát ti? - érdeklődött.
- Az orvostól jövünk - magyaráztam meg. - Egyébként szia!
- Szia. 
Mikor a többiek feleszméltek, hogy női hangot hallanak, egymást lökdösve jöttek ki a járműből. 
- Szia Hil! - üdvözöltek egyszerre.
- Sziasztok.
- Tehát, most, hogy hajlandóak voltatok kiszállni, mi megyünk is.
- I knew you were trouble when you walked in! - énekelte Louis, teli torokból. Ha egy idióta filmben lennénk, most biztos felröppent volna a faágról az a kismadár, vagy egy ennél is idiótábban kitört volna az ablaküveg. A valóságban is szörnyű volt a nyikorgása, nemhogy egy filmben! Brr. Egyébként, jó hangja van, csak... Ez nyekergés volt. Erről jut eszembe; egy hegedű nyikorgása is illett volna. 
- Sziasztok! - mondtuk behúzott nyakkal (?), és elslisszoltunk.
- Komolyan, olyan, mintha öt évesek között nőnék fel. Őrültek, kupisak, és mindig csak a csajokon jár az eszük - jellemezte őket. - És mielőtt azt mondanád, hogy valószínűleg én is ilyen vagyok, jóváhagyom - kuncogott.
- Gondoltam, hogy te is ilyen vagy, de nem mondtam volna. 
Amíg felénk gyalogoltunk, addig be sem állt a szánk. Mindenféle hülyeséget mondtunk, és próbáltuk kitalálni, hogy Lou miért szereti annyira a répákat. Először arra jutottunk, hogy attól jobban fütyül (szülői kamuk...). Másodszor viszont már olyanokra tippeltünk, hogy azért mert sárga, vagy mert gyökér (?). Furcsa. 
- Nem jössz be beszélgetni? - mosolyogtam, amikor a célpontként kitűzött helyre érkeztünk.
- Bemehetek.
Ismét a hátsó bejáratot vettük használatba. A szobám nagyobb rendben volt, mint amikor elmentünk, ezt nem értettem. 
- Mi történt itt? 
- Tőlem kérdezed? - tekergette az egyik göndör tincsét. Whoaaaa. Írom a végrendeletem, pá!
- Mindegy - huppantam le a kicsi, de elég puha kanapémra. Megpaskoltam (hogy is szokták ezt mondani?) magam mellett a helyet, ami azt takarta, hogy nyugodtan üljön le. 
- Nos? Miről beszélgessünk? - csücsült le (komi öt éves agyam van) mellém. 
- Amiről szoktunk. Mi van mostanság a srácokkal?
- Jól vannak. Csajoznak, pasiznak... 
- Mi? - kerekedtek el a szemeim.
- Csak vicceltem - röhögött ki. 
- Csúnya vicc volt.
- Bocsi - simította meg a vállam. 
- Semmi baj - *csináld csak ezt, Hazza drága, akkor többszörösen megbocsátok. Ördögi kacaj.* Beteg vagyok, az már biztos. 
Hirtelen - feltételezem - mindketten nagy csörömpölést hallottunk lentről. Felpattantunk (egyszerre álltunk fel, és egymásnak ütköztünk, khm), de ezt az örömöt el is rontotta egyből valami. 
- Fluffy! Mit csináltál, te kutyus... - fogtam a fejem.
- Nyugi, összetakarítjuk.
- Biztos segítesz, ahelyett, hogy hazamennél? - néztem rá csodálkozóan.
- Persze! Addig is jól elleszünk - biztatott. Ez elég biztatóan hangzott. Haha.
Elkezdtük összetakarítani a törött vázát, és az abból származó vizet. Ő sepregetett, én pedig felmostam. Miután szilánkmentessé tettük a területet, felmostam. Azonban egy dologgal nem számoltam; hogy a padló csúszni fog. Megcsúsztam, és egyenesen Harry karjaiba zuhantam...

Ha tetszik, akkor komit, légyszi :)♥

Chapter 5

Az előző részhez nagyon kevés komment érkezett. :(
Ezzel a résszel már nem akartam szombatig várni, mert egyébként addig vártam volna.
Mondjuk, nem szabad panaszkodnom, mostanában nem megy túl jól az írás (nem mintha máskor annyira jól menne...).
Nagyon nagy örömet szereznétek azzal, hogyha tetszik, akkor nem csak tetszikelnétek, hanem komiznátok is. ♥
Ez is elég uncsi lett, és szörnyen is írok... de hosszú. Jó olvasást. xx

*Másnap reggel*

Ma kivételesen boldogan ébredtem. A nap sütött, a madarak csicseregtek, és a hőfok is kedvezett a londoni lakosoknak. Beálltam a zuhanyrózsa alá, és váltózuhanyt alkalmaztam, ami igazán felfrissített. Beszárítottam a hajam, majd felkötöttem egy szoros copfba. Felvettem a futóruhámat, ami egy fekete Adidas térdnadrágból és egy fehér szintén Adidas trikóból állt. Ráérősen a kezembe vettem a telefonomat, és felhívtam Destiny-t. Ő már természetesen tud a fiúknál eltöltött időről, de a tegnapi napról még nem.
- Sziaaa - köszöntöttem boldogan.
- Sziaaa - köszöntött nem túl boldogan, leginkább ásítva.
- Kapd össze magad, mert futni megyünk. Hogy ki legyél segítve: zuhany, mosakodás, öltözés, reggeli. Ami azt jelenti, hogy háromnegyed óra múlva legyél itt - járkáltam. Na jó, szerintem nem csak én szoktam ide-oda mászkálni telefonálás közben.
- Ajjj, neeee - nyöszörgött, és melléképzeltem a meggyötört arcát is. Idilli pillanat lehetett.
- Akarsz lapos hasat, és feszes combokat? 
- Persze! - élénkült fel egyből a hangja.
- Akkor tedd azt, amit mondtam. Háromnegyed óra múlva nálunk - mondtam, és kinyomtam. Héé, ez rímel. Tam-tam. Te jó ég, mennyi agysejtet veszíthettem az elmúlt 1 évben?!...
Leszaladtam a földszintre, ahol már tárt karokkal várt Hailey. 
- Hilary! Hol voltál egy és fél napig? - érdeklődött, mivel tegnap későn értek haza anyával, és ő már korán aludt, csak anyuval tudtam beszélni.
- A One Direction-nél - mosolyogtam az öt éves kishúgomra.
- Ők azok akik a beautiful-t éneklik?
- Igen, ők - válaszoltam fülig érő mosollyal, és bekapcsoltam a telefonomon a What Makes You Beautiful-t, mivel tudom, hogy nagyon szereti.
Mikor meghallotta, felcsillant a szeme, és énekelni kezdett Liam-mel együtt. Imádom azt a kis vékony, gyerekes hangját. Elképesztően aranyos volt. Mikor vége lett, megkért, hogy csináljak neki reggelit. 
- Kitalálom. Gyümölcssaláta? - kuncogtam. 
- Ühüm! - ugrándozott. 
Elkészítettem mindhármunknak (anyára is gondoltam), és elfogyasztottuk, amikor is anya jött elő a szobájából.
- Jó reggelt - húzta mosolyra a száját.
- Neked is - válaszoltunk kórusban. 
- Jó étvágyat - raktam ki az asztalra a reggeliét. 
- Duplán köszönöm.
- Szívesen, bármikor. 
Felmentem fogat mosni, de közben a telefonomból üzenetjelző hang hallatszott. 

Hogy vagy? :)xx

A feladó pedig... Dobpergést... Harry! Azonnal, de röviden válaszoltam.

Köszi, egész jól, te? :)

Harry: Köszi, én is... Rohanok próbára, majd beszélünk. xx

Én: Oké. :) xx

Jól esett, hogy gondolt rám. Igaz, hogy ez egy elég kis dolog, de apró örömök. Mindeközben elfelejtettem fogat mosni, ezért most következett. Pont, mikor végeztem, meghallottam a csengőt. Gyorsan a zsebembe csúsztattam a telefonomat meg némi pénzt, és ajtót nyitottam. 

- Szia - mondtuk egymásnak egyszerre, és megöleltük egymást. 
- Akkor indulhatunk?
- Persze - válaszolta fitten (?).
- Maximum 3 óra múlva jövök, futni mentem, sziasztok - kiáltottam be a házba, majd becsuktam az ajtót, kívülről.
- Lesétálunk a partra, és ott elkezdünk futni, oké? - néztem Des-re, aki egyből egy beleegyező választ adott. 
- Nos? Mi történt tegnap? - húzogatta a szemöldökét.
- Semmi... - vontam meg a vállam. - Csak elkísértem a kórházba. Ott pedig megállapították, hogy nagy baj van a kezével, én meg kiakadtam, hogy miattam történt az egész... Aztán megnyugtatott, ráadásul holnap ismét kísérem az orvoshoz - meséltem neki, ő pedig csillogó szemekkel folyamatosan bólogatott. 
- Ésésésés... történt valami?
- Megölelt. Ennyi - mosolyogtam a kissé felpörgött lányra. 
- Ó. Oké - higgadt le. Egy másodpercre. - Amúgy milyen velük lenni? Kedvesek? Mit csináltatok reggel? Mi volt? 
- Nagyon jó, jó fejek és viccesek... Igen, nagyon kedvesek és rendesek. Paul jött be üvöltve, majd mikor rájött, hogy mi történt, lenyugodott. Arra meg mit válaszoljak, hogy mi volt? Egyébként a One Thing-et játszottam el nekik - adtam választ a kérdészuhatagra, miközben azon gondolkodtam, hogy mikor megyünk vissza az orvoshoz.
- Értem - torpant meg, mivel odaértünk a helyre, ahol futni szándékoztunk. 
- Szóval, kapcsolj be egy pörgős zenét, és fussunk - mondtam el a tervemet. 
- Okidoki - ezek a szavak... öt évesnek érzem magam a közelében. :) (nem bírtam ki, hogy ne tegyem oda azt az aprócska mosolygó smiley-t, bocsássatok meg :D)
Bekapcsolta az Up All Night-ot, és pár másodperc helyben futás után megindultunk, mint az őrültek. A lapos hasért mindent...
Fél óra múlva még valamennyire bírtam, de a sprint már nem ment. Pontosan ezért, közös megegyezés alapján elfutottunk egy fagyizóig, és fagyiztunk egyet. Én a szokásosat választottam; a barack-sárgadinnye párosítást, míg Destiny egy újfajta, különleges ízt próbált ki, az avokádót, szintén sárgadinnyével. 
- Csajos este? - vetettem fel az ötletemet.
- Benne vagyok - mondta nagy lelkesedéssel.
Éppen a standtól sétáltunk ki, miután megettük a fagylaltunkat,  amikor megpillantottam egy fekete Range Rover-t, amiben egy göndör hajú srácot véltem felfedezni.
- Hé, gyere - hívtam magammal Des-t.
Halkan odalopakodtam az autóhoz, és bekopogtattam az üvegen, amíg ő pakolászott az anyósülésen levő táskában. Odakapta a fejét, de mi már lehajoltunk. Mikor visszafordult, akkor elismételtük ugyan ezt. Mérgesen fordult vissza, mire én megsajnáltam, és amikor kopogtattam, akkor már nem hajoltam le, hanem beintegettem az ablakon. Az arckifejezése átváltott mérgesről boldogra, és lehúzta az ablakot. 
- Szia - köszönt, először csak nekem. Ekkor feltűnt Des is. - Szia - villantotta meg a hollywoodi vigyorát Harry. A lány meg sem tudott szólalni, csak akkor, amikor meglöktem a könyökömmel.
- Szia-a-a - üdvözölte remegő hangon. Haz derült egyet a szégyenlős Des-en.
- Hogy hívnak?
- Öhm... Destiny Crawford vagyok - motyogta még mindig a boldogságtól szétvetetten (van ilyen kifejezés? xd).
- Szép neved van - kacsintott rá Harry, már csak heccből is. Barátnőm pedig, természetesen majdnem összeesett. - Haza vigyelek benneteket?
- Öhm... - néztem kérdőn Destiny-re, de ő még mindig csak óriási szemekkel bámult maga elé, viszont amikor belekönyököltem az oldalába, hajlandó volt megszólalni.
- H-ha szeretnéd...
- Üljetek be - vigyorgott, amitől meglátszódtak a gödröcskéi.
A hazafelé vezető úton az idegbajos csajszi ellazult, és beszélgetett a kevésbé idegbajos sráccal. Szép pár lennének. 
- Amúgy, mit csináltatok a város kellős közepén? - pillantott rám (mivel én ültem az anyósülésen), majd újra visszavezette a tekintetét az útra.
- Futottunk és fagyiztunk.
- Mi elől futottatok? - ráncolta össze a szemöldökét, miközben bevett egy éles kanyart.
- Helyesbítek. Nem valami elől, hanem valamiért.
- És pontosan miért is? - nevette el magát kínosan.
- A lapos hasért - néztem rá amolyan "hogyhogy nem tudtad?" tekintettel. Már én sem vagyok szégyenlős, átmentünk mindketten haveri stílusba. 
- Hm. Értem. 
Bő két perc múlva a házunk elé értünk. 
- Hil - hívott oda magához. Gyorsan odaszóltam Des-nek, hogy menjen be, majd megyek, de előtte elköszönt a cicakedvelőtől (na jó, nem akarom annyiszor leírni azt, hogy Harry, vagy a beceneveit :D). - Holnap találkozunk - villantotta meg fogsorát, és közelebb lépett hozzám.
- Jó. Majd megbeszéljük, hogy mikor.
Egy öleléssel elbúcsúztunk egymástól. Jól esett. Nem, nem azért, mert tetszik (azért rosszul se néz ki...), vagy mert szerelmes vagyok belé. Egyszerűen már túl sok ideje nem ölelt meg senki, Hailey-n és rajta kívül. Amíg ő beült az autóba, addig én lassan lépkedtem be a kapun. Még egy utolsót intettünk egymásnak, és bementem a házba, ahol anyut és Des-t láttam beszélgetni. 
- Szia anya, Des, gyere, felmegyünk - rángattam magammal az emeletre. Lehuppantunk a pihe-puha ágyamra, és bekapcsoltam a tévét. 
- Mit nézzünk? - kérdeztem.
- Meséééét - nyújtotta el a végét.
- Azon belül?
- Hm... - gondolkodott - Susie és Tekergő! - találta ki ragyogó szemekkel.
- Jó, akkor le megyek megkeresni, mert csak a húgomnak vannak ilyen meséi - vihogtam, aztán lespuriztam.
- Anya, hol van a Susie meg az a kutya?
- Felső polc, második oszlop, harmadik - mondta, fel sem nézve a laptop-ból. Úgy tűnik, hogy igencsak egy stílusa van a testvéremmel. Kétségtelenül (ahogy Des mondaná) öribarik lennének.
Felvittem a lemezt egy tál pattogatott kukorica társaságában, és arra készültem, hogy megnézzük a filmet, de a drága barátnőm a telefonomat bújta. 
- Hé, hé, hé.... Te nem is szóltál arról, hogy SMS-eztél Mr. Tökéletes-sel? - vont kérdőre.
- Kellett volna? Csak megkérdezte, hogy hogy vagyok.
- Ja, télleg'. Tök jó a hátlapod - kocogtatta meg.
- Köszi. 
Nem hiszem el, hogy ilyen hamar megbékélt azzal a ténnyel, hogy nem mondtam el neki egy kis apróságot. Mi ketten azt az elvet valljuk, hogy mindent elmondunk egymásnak, ami fiúkkal kapcsolatos. Most az egyszer megszegetem, csoda, hogy nem akart egyből felakasztatni. Hahahaa.
- Ja, amúgy van új üzid! 
- Dobd ide.
Hiba volt ezt mondani, ugyanis ő komolyan dobta. Szerencsére semmi baja nem lett, szóval megnéztem, hogy ki keresett. Valami Styles nevezetű volt, micsoda döbbenet... Minden esetre én eléggé feldobódtam az egysoros üzenetétől.

Jóéjt szépség :)<3 xx


Komit légyszi, ha tetszik. ♥
A kritikákkal tudok javítani, szóval írjátok meg, ha valamit elrontottam, vagy nem tetszik! Köszönöm.♥

Első díjam *-*

                                                                          A díjat köszönöm Lili^^-nek :)

Szabályok: úgy is tudjátok… :D

1. Írj magadról 11 dolgot!

1. Imádom a virágokat

2. Mániákusan fordítok dalszövegeket

3. Kritikus vagyok

4. Imádok írni…<3

5. Klausztrofóbiás vagyok

6. Kedvenc hobbim az olvasás

7. Szeretek görkorizni

8. Nem szeretek tesizni (leginkább a tesitanár miatt…)

9. Határozott vagyok

10. Magabiztos vagyok

11. Külön listát kell vezetnem az általam olvasott blogokról, annyira sok van… :P

2. Válaszolj 11 kérdésre!

1. Kedvenc csoki? – Twix és Snickers :)

2. Jégkrém vs. fagyi? – Jégkrém forever!<3

3. Melyik tantárgyból vagy a legjobb? – Angol

4. Milyen nyelveket tanulsz? – Angol és francia

5. Kedvenc állat? – Mindet szeretem… de ha muszáj választani, akkor tengerimalac, zsiráf, kutya, és cica :)

6. Hip-hop vagy balett? – Régebben hip-hop-os voltam, szóval egyértelmű…<3:)

7. Milyen telefonod van? – Régi, de egyszerűen kezelhető :’D

8. Kedvenc süti?^^ - Hááááááát, a csokitorta?:$

9. Írj egy mondatot, amit Niall Horan mondott. Egyszer. Valamikor. :D – „Sometimes, the girls hug all the boys except me, and I just smile, but it hurts.” Szegény Nialler :c <3

10. Mi a véleményed Debby Ryanről? – Öhm… a sorozatát elég idiótának találom, de magával a csajjal nincs bajom… :)

11. Ha eltüntethetnél egy színészt/énekest/bandát az iparból, hogy soha többé ne lehessen róla hallani, ki/kik lennének azok? – A The Wanted…

3. Írj 11 kérdést!

1. Mit tennél, ha megtudnád, hogy holnap meghalsz?

2. Szerinted kinek a könyvei jobbak : Leiner Lauráé vagy Meg Cabot-é? 

3. Kedvenc parfümöd?

4. Kiskorodban melyik volt a kedvenc nyelvtörőd? :)

5. Hányas tanuló vagy?

6. Mit csinálsz a szabadidődben?

7. Van "alvós macid"? :D

8. Ha igen, mi a neve?

9. Milyen foglalkozást szeretnél csinálni felnőtt korodban?

10. Mit gondolsz a 1D-s srácok tetkóiról?

11. Kedvenc meséd?

4. Akinek küldöm:

The New Legend

Chapter 4

Itt a negyedik rész, a részletet kitöröltem. Köszönöm a komikat és a tetszikeket. A komiba légyszi valami picit hosszabb véleményt írjatok, lehetőleg a blog kinézetéről, és magáról a történetről. Köszönöm. Hamarosan új kinézet. :)♥
Jó olvasást. :)

- Mi folyik itt, és miért nem voltatok ott a próbán? - kérdezte vörös fejjel Paul.
Én már ébren voltam, csak úgy csináltam, mintha aludnék. A srácok elkezdtek mocorogni a hang hatására, és hogy ne higgyen egy döglött halnak, vagy akármilyen élőlénynek, én is azt csináltam. 
- Ki vagy és mit akarsz? - hallottam egy nyöszörgést a hátam mögül.
- Húzz innen, reggel van - mondta artikulálatlanul Zayn.
- Mi van ha betörő? Ne kergessétek el! - kiáltott fel Louis, belőlem meg kitört a nevetés, ígyhát le is buktam, kénytelen voltam felkelni.
- Jó napot kívánok, Hilary West vagyok - üdvözöltem az immár kedvesebb vonásokkal rendelkező Pault. 
- Mi? - ugrott fel Haz. - Ki van itt? Kinek köszöntél? - árasztott el kérdéseivel. Ahogy felállt, kiderült, hogy éjszaka lekerült róla a pólója, és birtokba vette a takarót. Óvatosan végigmértem, és picit belepirultam. Remélem, nem vette észre egyiket sem. 
- Khm - köszörülte meg a torkát Paul. - Nem akarok zavarni, de miért nem voltatok próbán? - vonta kérdőre szegény Harryt. 
- Mennyi az idő? - kérdezte Hazza. 
- Fél 12 - válaszolt a menedzser. 
- Te jó ég! Bocsi - húzta el a száját. 
- Mindegy - rázta meg a fejét Paul. - Ti együtt vagytok? - nyögte ki.
- Mi?! Nem! - vágtuk rá egyszerre.
- Jó, nyugi. Amúgy Paul vagyok, gondolom tudod. Ezeknek a hülyéknek a menedzsere. Tegeződjünk - kért meg, amire én bólintottam egyet. Közben halvány mosolyra húzódott a szája. - Amúgy elmesélhetnétek, hogy mi is történt - nézett az idő közben felébredező Louis-ra.
- Hát... Ők a hibásak! - mutatott ránk.
- Többes szám? - húztam fel a szemöldökömet, és szerintem elég ijesztően festhettem. 
- Öhm, akarom mondani, a göndörke hibája!
- Nem csináltam semmit! - tiltakozott a "göndörke".
- Valaki értelmes? Liam?
- Átjött Hil (hm, ezek szerint ez az új becenevem), zongorázott, vihar, Harry ujj, felelsz vagy mersz, alvás délután öt körül - vázolta fel tőmondatokban, röviden, hogy mi történt tegnap este. 
- Mi van Harry ujjával? Hogyhogy ötkor aludtatok, betegek vagytok?
- Fel akart hívni, hogy szabadíts ki minket, ugyanis beragadtunk... - tájékoztattam. - Közben vihar volt, csattanás, szikra, véres ujj, betegség nincs - követtem Liam példáját, és tőmondatokkal fejeztem ki magam.
- Értem. Akkor sürgősen megy az orvoshoz - jelentette ki Paul.
- Megyünk - javítottam ki. - Miattam történt ez, ha nem jövök ide, akkor nem ragadunk be, és ha nem ragadunk be, akkor nincs ez az egész.
- Nekem oké - mondta mosolyogva Harry.
- Vas Happenin'? - kelt fel Zayn. - Hm, hm... - húzogatta a szemöldökét, látva, hogy én és Harry még mindig egymást bámuljuk mosolyogva.
- Öö, nekem mennem kellene haza - húztam el a számat. - De mindenképp el szeretnélek kísérni az orvoshoz - mosolyogtam. 
- Oké, akkor hazaviszlek, öltözz át, és mehetünk - egyezett bele mosolyogva.
- Jó.
Elköszöntem mindenkitől.
- Legközelebb is szívesen várunk - ugrándozott Louis.
- Köszönöm - húztam el a számat. Mármint, nem rossz értelemben, hanem először jobbra, majd balra. Najó, nem bonyolítom túl. Mindenféle komplikáció nélkül, mosolyogtam.
- Sziasztok! - búcsúztam el, ők is elköszöntek, mi pedig Harry-vel kiléptünk az ajtón.
- Hol laksz? - kérdezte, én pedig lediktáltam a címet. Kinyitotta az ajtót (micsoda úriember) és mindketten beszálltunk. 
- Szóval, mesélj magadról - kért meg Harry, féloldalas mosolyra húzva a száját. Nem gyengülhettem meg, egyszerűen csak válaszoltam.
- Már mondtam magamról pár dolgot.
- De az kevés. Mondd el a hobbidat, a zenei stílusod, hogy mit szeretsz...
- A hobbim az olvasás és a zenehallgatás. Igazából én bármit meghallgatok... Nincs kifejezetten kedvenc műfajom. Hogy mit szeretek?! - tűnődtem. - A kutyámmal játszani. Ja, és a csokit - bólogattam, fogalmam sincs, hogy miért. Ez van. A tanulástól meg lehet hülyülni.
- Azt én is - utánozta a bólogatásom. 
Az utat végigbeszélgettük. Nevettünk, hülyéskedtünk, de néha előkerültek komolyabb témák is. A "trécselés" közben ment a rádió, csupán háttérzajnak. Hirtelen meghallottam egy ismerős dallamot.
- Héééé. Ez nem a What Makes You Beautiful? - hegyeztem ki a füleimet.
- Héééé. De - vigyorgott, és felhangosította a rádiót. Először csak dúdolgatott, majd halkan énekelgetett. A hangerő egyre csak nőtt, és én úgy éreztem, be kell kapcsolódnom. Ígyhát, határt nem szabva a döntéseknek, én is kieresztettem a hangom, mire Haz rám pillantott, és csak mosolygott, de ő is énekelt. Mikor vége lett a dalnak, lehalkította a rádiót.
- Beállhatnál hozzánk hatodiknak - nevette el magát.
- Félek, hogy ezek után sokan megutálnák a bandát. Lány? Teljességgel lehetetlen. Megtalálnának, és addig tépnék a hajamat, amíg kopasz nem leszek. De lehet, hogy valaki ásóval kergetne - vontam meg a vállam, és igazán hülyének éreztem magam. Létezik olyan ember, aki azt képzeli, hogy ásóval kergetik a Directionerek, rajtam kívül?...
- Ez felülmúlja a képességeiket, legalább is szerintem - röhögött ki. Jogos.
- Nem biztos. Vagy... óó. Mennyi az eshetősége annak, hogy akárki ennek a hírnek a hallatán egy szerszámmal üldözne?
- Úgy tíz százalék. Kezdhetsz félni - pillantott rám, egy pillanatra elszakítva a tekintetét az útról. 
- Itt balra - mutattam a következő kereszteződésre. - A medencés ház a miénk. 
- Oké - mondta, és leparkolt. Kiszálltunk az autóból, és az bejárat felé vettük az irányt. Nem volt nyitva, gondolom, anyuék elmentek itthonról. Előkotorásztam a kulcsom a táskámból, és bementünk a nappaliba.
- Figyi, én most felmegyek, gyorsan letusolok, és indulhatunk - túrtam bele barna hajzuhatagomba. - Várj itt - mosolyogtam rá, ő pedig egy "okés"-sal megnyomatékosította ezt.
Felrohantam az emeletre, és rekordgyorsasággal kiválasztottam a ruhámat. A tusoló alá állva szitkozódtam, mert nem egyből folyt meleg víz, így sikerült lefagyasztanom magamat. Azaz, Hilary, jól csinálod! Pff.
A fürdés után gyorsan felöltöztem, halványan kisminkeltem magam, kifésültem a hajam, és a nappaliban termettem. 
- Indulhatunk? - állt fel bazsalyogva, végigmérve a kanapéról a göndör.
- Persze - kaptam fel a magassarkúmat. 
Az udvarra kilépve automatikusan az égre szegeztem tekintetemet; felhőtlen, kék volt az ég, egyelőre. A levegőt friss, virágillat töltötte be, a saját, kicsi virágoskertem miatt. Mi ez, ha nem tavasz?! Máshol biztosan. De itt, Londonban ez a nyár eleje. 
Annyira elkalandoztam, hogy észre sem vettem, hogy gyalog indultunk el a kórház felé. 
- Amúgy, eléggé tehetséges vagy - törte meg a csendet. - Hogyhogy? Úgy értem, kitől tanultad mindezt?
- Apától. Ő tanított meg zongorázni. Kezdetekben még csak a Für Elise-t nyomtam, de azt folyékonyan - mosolyodtam el, az agyam emlékezőképessége miatt. Eleve az, hogy még ez megmaradt, de ehhez képek is társultak. Érdekes, de szívmelengető érzés.
- Értem. Amúgy, az a fül melyik is? - ráncolta össze a szemöldökét, én pedig felnevettem. 
- Nem fül, hanem Für Elise. Sok horrorfilmben szerepel. Leginkább a szellemesekben.
- Ó, az a tütütütütütütűű tütütű tütütütűű tű? - próbálta lejátszani hanggal a dallamot, én pedig megszakadtam a nevetéstől, konkrétan sírtam, olyan viccesen csinálta. 
- Igen, igen, az - mondtam, még mindig a könnyeimmel küszködve.
- Játszunk kérdezz-felelek-et? 
- Persze.
- Kezdek. Ömm, mi a kedvenc színed?
- Zöld - válaszoltam gondolkodás nélkül. 
Nem volt időnk folytatni, mert odaérkeztünk. Azonnal fogadott minket, illetve Harry-t az orvos, és kedvesen engem is beinvitált.
Köszönés, panasz, vizsgálás, gyere vissza röntgenre; így jellemezném az ott töltött időt. Közben kiderült, hogy éppen abban a pillanatban is lehet röntgent csináltatni, így belement.
- A röntgenek azt mutatják, hogy... - olvasta le a papírról a furcsa, orvosi kifejezéseket. - Tehát elég nagy probléma van. Megkérdezhetném, hogy hogy történt ez az egész? - elmagyaráztuk neki a baleset okát. - Ebben az esetben fennállhat a (fogalmamsincsminek) veszélye. Vissza tudna jönni két nap múlva? - nézett a naptárjára. 
- Persze - válaszolt (szegény) Harry.
Nem mertem megszólalni. Féltem, hogy miattam van... Az egész. 
- Mi a baj? - nézett rám aggódóan Harry. Nyilván észrevette, hogy van valami. Eleinte tartózkodtam, de végül kinyögtem:
- Hát, én attól félek, hogy van valami gond a kezeddel - sütöttem le a szemem. 
- Ugyan - igaz, hogy nem láttam, de lehetett érezni a hangján, hogy picit elmosolyodott. - Nincs semmi komoly.
- Biztos? - emeltem meg egy kicsit a fejem.
- Biztos - bólintott vigyorogva.
Az út további részét is végigcsacsogtuk, de csak úgy a semmiről.
- Holnapután is bekísérsz? - nézett rám bociszemekkel. Ahahaahaaa. Szóval erre szokták mondani, hogy irresistible (ellenállhatatlan)? Bizonyára.
- Persze!
- Akkor... Majd beszélünk. Várj, nincs meg a telószámod.
Megcseréltük a telefonunkat, hogy be tudjuk írni a számunkat. Valahogy mégis csak meg kell beszélni a dolgokat, nem?!
- Szóval, majd beszélünk  - ölelt meg.
- Oké, szia! 
- Szia - integetett vidáman, én pedig visszaintegettem. Beszállt az autóba, és elhajtott. Még néztem, hogy a délutáni napsütésben elment, és boldogan mosolyogtam utána.

Megkérnélek titeket, hogy ne csak tetszikeljetek, hanem kommenteljetek, véleményezzetek, légyszi. Köszönöm.♥
Következő rész: 5-nél több komi. :)

Chapter 3

Sziasztok! Először is, nagyon szépen köszönöm a 7 (!) kommentet, és a 12 (!) tetsziket, meg persze a 10 (!) feliratkozót.♥ Nagyon jól esnek. :')

Amúgy, szerintem elfelejtettem megemlíteni, hogy valami nagy fordulat fog történni (jóval később), ami nincs benne a videóban. Pont azért, hogy ne lőjem le a poént. :D

Btw ez elég rosszul sikerült. =/

Szóval köszönöm, és jó olvasást. xx

„Egy szép, nagy ház előtt voltam. Pár másodperc elteltével megjelent előttem az 5 elképesztően helyes fiú...”

Mind az öten mosolyogva fogadtak, bár amikor nem tudtam megmoccanni se, picit furán néztek rám, de megértettek, és békén hagytak ezzel.

- Sziasztok, Hilary West vagyok – erőltettem mosolyt magamra. Nem mintha nem lett volna kedvem mosolyogni, csak „picit” izgatott voltam.

- Szia – köszöntek egyszerre. Szerintem begyakorolták. Ezután sorban bemutatkoztak, bár erre nem volt szükség, és megöleltek.

- Gyere csak be – invitált be a házba Louis.

- Oké – mondtam zavartan. Mikor beléptem az ajtón, elég szép látvány fogadott. Egyszerű, de mégis modern lakás volt. Semmi csicsa, semmi bonyolult dolog. Két uralkodó szín volt: a kék és a fehér. – Szép a házatok – dicsértem meg.

- Köszi. Most az egyszer kitakarítottunk – kacsintott rám Liam, én meg kis híján összeestem. Én csak zavartan mosolyogtam, amikor is Niall megszólalt.

- Nos. Azért hívtunk ide, mert gyönyörűen zongorázol, és a hangod is lehengerlő – kezdte. – Nagyon örülnénk, ha esetleg játszanál nekünk valamit – nézett rám kérdőn. Hezitáltam egy ideig, mert nagyon lámpalázas vagyok, de most vagy soha alapon belementem. Elvezettek egy jó hosszú úton (túl nagy a ház, már azt sem tudom, hogy hova kell vissza menni), majd bekanyarodtunk balra, ahol fal volt. Őszintén nem tudtam, hogy bele akarnak menni a falba, vagy rossz irányba (Wrong Direction hahaha) fordultak. De akkor megláttam a falon egy kicsi, alig látható lyukat, Zayn pedig előhúzott a zsebéből egy ugyanolyan picike – nyilvánvalóan – az ahhoz tartozó kulcsot, és kinyitotta vele. Kilincs nem volt, ezért csak belökte az ajtót, és belépett. Egy egyszerű teremmel találtam szembe magamat. Igaz, hogy tele volt mindenféle hangszerrel, de attól még nem volt túl komplikált; krémszínű fal, parketta, néhány kép a falon. Zavartan ácsorogtam, de ez nem tartott sokáig, mert Louis megörvendeztetett egy kis… Khm. Nem is tudom minek nevezzem.

- Egy dal vagyok – jelentette ki rezzenéstelen arccal. – Találd ki mi vagyok – erre mindenki elkezdett nevetni, ugyanis Lou ismét hozta a formáját (videónaplók). Én is kuncogtam kicsit, de utána értetlenül néztem rá.

- Most azt akarod mondani, – ráncoltam össze a szemöldökömet. – hogy találjam ki, hogy melyik dal vagy, és azt játsszam el?

A többiek is kérdőn néztek rá, ugyanis senki nem tudta hova tenni ezt a két mondatot.

- Ja – vonta meg a vállát.  – Na, kitalálod? – nézett rám komolyan. A komolyan az nem túl pontos kifejezés erre az arcra… Inkább olyan „na mit tudsz?” arc.

- Persze – egyeztem bele. – Hm – tűnődtem. – Azt hiszem, hogy… A Torn-ra gondolsz.

- Bííííííp. Rossz válasz. A helyes válasz pedig… Harry, dobpergést kérek – „parancsolta” meg neki. – Fresh Prince of Bel-Air.

- Azt hogy zongorázzam el?

- Adok kottát.

- Hát, jó… - egyeztem bele félve. Most minden normális emberben az a kérdés merülne fel, hogy mégis miért félek. Ennek három oka van. Egyes számú indok: ravasz. Nagyon ravasz. Kettes számú: beégek. Hármas számú pedig nincs, mindig eggyel többet mondok. Felállt, és kiszaladt volna a szobából. Volna.

- O-ó… - már a hangján éreztem, hogy van valami baj. – Asszem’ nem nyílik – fordult felénk.

- Mindegy, – szólalt meg Harry. – úgy is tartozik egy dallal – vigyorgott.

- De akkor nem tudja eljátszani a Bel-Air-t – szomorodott el Zayn.

- Ez esetben fejből kellene játszani – mindannyian kérdőn néztek rám, én pedig határozottan bólintottam.

- Oké.

Leültem a zongorához, és spontán játszottam azt a dalt, amelyik eszembe jutott. Ez esetben a választás a One Thing-re esett, mert ezt gördülékenyen tudom játszani, és közben énekelni is. A végére már belejöttem, mégis elkezdett gyengülni a hangom. Ezt a fiúk észrevették, és beszálltak a dalolásba, amitől nagyon boldog lettem. Nem hittem, hogy valaha egy híres együttes lakásában fogok zongorázni, mert ők azt szeretnék. A dalnak vége lett, én pedig sóhajtottam egyet. A srácok pedig vigyorogva gratuláltak, szerintük élőben sokkal jobb vagyok, mint videón. Ráadásul a videó miatt hívtak ide. Ez óriási elismerésnek számít.

- Köszönöm – motyogtam szégyenlősen.

- Nyugi. Engedd el magad – mosolygott rám Zayn.

- Oksi – bazsalyogtam.

- Most, hogy megmutattad a tehetségedet, beszélhetnél magadról – mondta Liam.

- Ömm. 17 éves vagyok, 5 éves koromban költöztünk ide, New York-ból. Anyukámmal és a kishúgommal élek. Van egy kutyám, Skylar. Kedvenc színem a halványrózsaszín, a zöld és a lazacszín (ez de hülyén hangzik oO – szerk.megj.). Imádok görkorizni és úszni is. Na meg hip hop-ozni. Ennyi – fejeztem be a mondandómat.

- Valamit még kifelejtettél. Van barátod…? – harapott picit a szájába Harry.

- Nem, nincs – sütöttem le a szemem. – Igazából sose volt.

- Komolyan? – kérdezték döbbenten. – De hisz’ te gyönyörű vagy, és tehetséges, és… - mondta, de én belevágtam a szavába.

- Vannak nálam szebbek, és tehetségesebbek is. Én nem számítok.

Hirtelen esőcseppek kezdtek lefolyni az ablakon, majd dörgött egyet az ég, de azelőtt még láttunk egy villanást, ami – nagy eséllyel – egy villám volt. A világítás eltűnt. Odakint szörnyű vihar tombolt.

- No para, hívom Pault, úgyis beragadtunk ide – mondta lazán Harry. Ezután már csak egy másodperc alatt történt minden. Feloldotta a telefont, és gyanítom, a névjegyzékben kezdett keresgélni. Abban a pillanatban fülsüketítő csattanást hallottunk, és kipattant egy szikra a telefonból. Hazza eldobta a telefont, ami koppanással ért földet. Mindannyian nagyon megijedtünk, ami érthető ezek után.

- Basszus Hazz – eszmélt fel Niall. – Jól vagy?

- Persze. Csak egy kicsit fáj a kezem – átsimította a kezét, ellenőrizve, hogy vérzik-e. Mikor odaért az ujjbegye az általa fájlalt területre, felszisszent. – Vérzik. Valakinél van zsebkendő?

- Igen, van – válaszoltam. Elkezdtem keresni a táskámat, most csak a tapogató érzékemre hagyatkozhattam. Nagy nehezen megtaláltam, és elkezdtem kutatni benne. Megéreztem a zsepi anyagának tapintását, kivettem a kistáskámból, és odaadtam Harrynek.

- Köszi – még így, a sötétben is látszottak a gyönyörű, zöld íriszei.

- Szívesen – hebegtem. – Meg kellene várni, míg lecsillapodik a vihar… Bár, Londont ismerve, ez eltarthat egy napig is – húztam el a számat.

- Igaza van Hilary-nek.

- De mit csináljunk addig? – tettem fel a kérdést.

- Felelsz vagy mersz! – vágta rá Zayn. – Van valakinél üveg?

- Nálam van, azt hiszem – feleltem, és kutakodni kezdtem a cuccaim között, végül megleltem egy bubisvizes (te jó ég, ilyen szavakat használok?!...) palackot. – Megvan.

- Akkor kezdjük. Pörgetek én – mondta Louis. Az üveg saját maga felé állt meg. – Felelsz vagy mersz? – kérdezte, tulajdonképp saját magától (?). – Felelek! – válaszolt, tulajdonképpen saját magának (?). – Szerinted is helyes Louis? – ismételten magától várta a választ. – A legjobb srác az egész galaxisban! – rebegtette a szempilláit, és vékony hanggal beszélt, amikor is mindenkiből kitört a nevetés, és vagy 10 percig nem hagytuk abba.

- Jó. Lou, megint te jössz, de ha elkezded ezt, ne tudd meg, milyen fájdalmak várnak rád! – „fenyegette” meg Hazz.

- Álmos vagyok – ásítottam.

- Akkor kénytelen leszel itt aludni – tárta szét a karjait Louis.

- Ajj – hisztiztem. – Biztos, hogy nem nyílik az ajtó? – a kérdésemre választ adva, odament az ajtóhoz, és megpróbálta kilökni, sikertelenül. – Akkor jó éjt.

- Ez most komoly? – nevette el magát Zayn.

- Igen, ez komoly. Egész éjjel alig aludtam! – védtem meg magam.

- Jó-jó – adta meg magát. – Niall, hozz valahonnan takarót és párnát… Meg valamit, amivel lekezeljük Harold kezét.

- Hé, ne nevezz Haroldnak! – szólalt fel Harold (már csak azért is).

- Honnan vegyek takarót és párnát, miközben ki sem jutunk? – vonta kérdőre Nialler.

- Igen is Harold-nak foglak nevezni, Harold! Niall, te úgy is itt szoktál aludni néha… Nincs itt semmid? – hunyorított a bradfordi Bad Boi.

- De. Talán. Megnézem! – pattant fel az írmanó.

 Miután talált egy extra hosszú takarót, és két párnát, úgy döntöttünk, hogy aludni fogunk. Ezzel egy baj volt.

- Hé. Én lány vagyok. Aludjak 5 fiúval, egy takaró alatt? – húztam össze a szemöldökömet. Erre elkezdtek gondolkodni, és kijelentették, hogy enyém a takaró. Aztán elkezdtem tiltakozni, hogy igenis övéjük a takaró. Erre ők kikérték maguknak, hogy tiltakozom. Én pedig kikértem magamnak, hogy kikérték maguknak, hogy tiltakozom, és ez így ment vagy fél óráig, míg nem bedobtuk a szunyát mindannyian. Reggel ajtócsapódásra lettem figyelmes, majd valaki berontott abba a szobába, ahol mi is voltunk. Az a valaki pedig a nagyon ideges Paul volt…

4. rész = 5 komi körül + tetszik/nem tetszik/nem rossz + ha lehet, 1-2 feliratkozó...♥