Chapter 2

Sziasztok! Köszönöm a 4 komit, nagyon jól esett. Ma kezdődik (pontosabban körülbelül most...) a TMH Tour. Bárcsak ott lehetnénk mindannyian.♥

Felhívnám a figyelmeteket a lent található vélemény gombokra (hogy mondják ezt?), légyszi jelöljétek, hogy hogy tetszett e rész.

Remélem tetszeni fog, jó olvasást. :)

Mindent összevetve „csak” annyit mondtak, hogy nagyon tehetséges vagyok, és hogy találkozni szeretnének velem. Egész végig Louis beszélt, a többiek csak helyeslően bólogattak. Az időpontot és a helyszínt 1-2 óra múlva írják meg. Bementem a fürdőszobába, hogy megmossam az arcom, a tükörbe nézve pedig csalódottan konstatáltam, hogy úgy nézek ki, mint egy zombi; lefehéredett arc, karikás szemek, döbbent tekintet… Ennek örömében a kezembe vettem a telefonom, és megcsörgettem Destiny-t.

- Gyere át, de azonnal, különben rátaposok a sárgarépa ültetvényedre! – kiabáltam a telefonba, mikor felvette.

- Oké, oké… Csak nyugodj meg! 5 perc múlva ott vagyok – mondta, majd lerakta a telefont.

Visszamentem, hogy ténylegesen megmossam arcom, és szerencsére akkor már nem voltam annyira „kellemes kinézetű”. Mikor csengetést hallottam, leszaladtam a lépcsőn, és lélekszakadva ajtót nyitottam.

- TE HÜLYE VADRÉPA! – kiáltottam rá viccből, de szerintem ő nem vette észre, ugyanis megszeppenve álldogált egyik lábáról a másikra – Köszönöm! – nevettem, majd odaléptem hozzá, és szorosan megöleltem. Először megdöbbent, utána pedig a nyakamba ugrott.

Ezek után leültünk a nappaliban, és beszélgetni kezdtünk.

- Szóval? Mi volt? – kérdezte izgatottan. Ha most izgatott, akkor mi lesz, hogyha megtudja a többi dolgot?!...

- Hááááát, – nyújtottam el, ezzel is húzva az agyát – csak kaptam egy üzenetet – vontam meg a vállam. Nem, nem azért, mert nem érdekelt az egész, hanem ezért, mert kíváncsi voltam a reakciójára. Csak annyi volt a baj, hogy nem válaszolt, egyszerűen fapofával ült, körülbelül két és fél percig, majd megszólalt:

- MIÉRT NEM EZZEL KEZDTED TE NEM NORMÁLIS?! – üvöltött rám. Túl jól ismerem, ugyanis rájöttem, hogy csak vissza akart vágni. De azért valamennyire őszintén gondolta. Várta, hogy döbbent arccal nézzek rá, azonban ez nem történt meg. Elvigyorodtam, megragadtam a kezét, és felrángattam az emeletre. A laptopomat az ölembe vettem, és megmutattam neki mindent. Amikor a videóhoz értem, előre figyelmeztettem, hogy sokkhatás érheti (mindentől belelkesül, talán picit túlzásba is viszi…).

- Készen állsz? – színészkedtem, ő pedig egy határozott, komoly bólintással válaszolt.

Miután befejeződött a videó, be nem állt a szája. Szidott, sikított, csipkedte magát, és körülbelül egy másfél óra után le is állt. Rekordidő. De csak azért, mert üzenetjelző hangot hallottunk. Ismételten az 5 srác volt, ezúttal az időpontot írták le. Holnap délben kell mennem a megadott címre, amennyiben szeretnék, vagy megfelelő az időpont. Az első nem is volt kérdés. A második viszont igen. Akkor lenne találkozóm egy nagyon régi ismerősömmel. Mikor Des meglátta a gondolkodó fejemet, - ami annyiból áll, hogy felvonom a fél szemöldökömet, és hunyorítok (szépen mutathatok…) – kérdezősködött egy kicsit:

- Min gondolkodsz? Ugye nem? Ez egy visszautasíthatatlan ajánlat! Nem. Nemnem. Neeeeeem – rázta meg a fejét döbbenten.

Hiába, nekem az egész elég nagy fejtörést okozott. Kilencedikben volt egy meleg srác, akivel nagyon jóban voltam. De annyira kikészítették, hogy pszichológushoz kellett járnia, miután pedig "kigyógyult", magántanuló lett belőle, amit meg is értek. Vele találkoznék, de ez nem egyszerű. Hosszú idő telt el, mióta találkoztunk. Nagyon hosszú. Viszont itt egy lehetőség, amit ha most elszalasztok, talán örökre megbánom. Mikor ezeket átgondoltam, már nem is volt kérdés, hogy hova megyek. 

- Nem, dehogy is. Örülhetek, hogy feláldozzák a kevés szabadidejüket rám, azért, hogy találkozzak velük.

- Helyes. Szóval, mit veszel fel holnap? - ugrándozott. Nála ez egy bevett szokás, ha izgatott, bár annak aki nem ismeri, annak elég rémisztő lehet. 

- Nem tudom. Segítessz? - néztem rá bociszemekkel.

- Ezt nem gondolhatod komolyan - nézett rám rosszallóan, leállva a pattogással. - Milyen kérdés ez?! Én már tudom is, hogy mit kell felvenned. Holnap napos idő várható, ami igencsak ritka itt, ezért használd ki. Menj be a gardróbodba, és nézd meg a bal polcon levő ruhákat - utasított. 

- Igenis! - szalutáltam nevetve, mire ő is elnevette magát, majd belökdösött a szobámból nyíló helyiségbe. 

Egyből a jobb oldal felé kaptam a fejem, mert szerintem ott vannak a legjobb ruháim, de jött Des, és a vállamnál fogva átfordított az ellenkező irányba. Sóhajtva kezdtem keresgélni, Destiny pedig egyszerűen leült, és karba tett kézzel várta, hogy döntést hozzak. Mivel belelátok a fejébe (legalábbis úgy érzem), éreztem, hogy csak arra vár, hogy kiválasszam a neki tetsző, szerinte díjnyertes ruhát. Fél óra múlva megtaláltam a legjobb hármat, azok közül már csak totózni lehetett volna, ha barátnőm nem unta volna meg az üldögélést.

- Látom, nem tudsz választani a 3 közül. Ami azt illeti, én sem - vonta meg a vállát. - Talán kérdezd meg anyukádat, ha holnapig nem döntessz - tanácsolta.

- Oké. De a krémszínű masnis különösen elnyerte a tetszésemet.

- Hm - tűnődött. - Valóban nagyon szép... 

- Akkor azt veszem fel - mosolyogtam. - Mennyi az idő?

- Pillanat - mondta, aztán ránézett az órájára. - Fél tizenkettő. Ideje indulnom.

- Jé, így elszaladt az idő? - csodálkoztam.

Kikísértem, majd egy forró zuhany után álomba merültem.

                                                            *

Arra ébredtem, hogy valaki nyalogatja az arcomat. Pontosabban valami, mert az elég furcsa lenne, hogyha egy ember nyáladzana rám (???). Kinyitottam a szememet, és Skylar-t pillantottam meg. Soha nem kelt fel, csak akkor, ha éhes, ezért adtam neki enni és inni. Leültem a kanapéra, és onnan figyeltem, ahogy a kutyusom falatozik. Ekkor ráeszméltem, hogy ma világhírű emberekkel fogok találkozni, ezért idegesen járkáltam, ami miatt Sky egy kicsit értetlen fejet vágott. Megértem...

5 perccel később már a gardróbból hoztam ki a három ruhát. A földszintre mentem, és bekopogtam anya és a húgom szobájába. Édesanyám halkan kinyitotta, majd becsukta maga mögött az ajtót. 

- Jó reggelt - mosolyogtam rá, amit viszonzott, és ő is jó reggelt kívánt. - Tudnál segíteni valamiben?

- Persze, mondd csak. 

- Ruhát kell választanom, de nem tudom, melyik legyen a 3 közül. 

- Értem. Szerintem a krémszínű legyen - mutatott rá a középen elhelyezettre. 

- Én is arra gondoltam. Köszi - mosolyogtam, majd elmentem zuhanyozni, fogat mosni.

Azután gyorsan felöltöztem, kifésültem a hajam, és csináltam magamnak egy natúr sminket. A kistáskámba beledobáltam az általam írt kottákat, hogyha esetleg kellene. Fújtam magamra egy kis parfümöt, és indultam volna, hogyha Hailey nem szaladt volna elém azt kérve, hogy fésüljem ki hosszú, aranybarna haját. Kénytelen voltam átpasszolni anyunak, mert már 11 óra volt. Dudálást hallottam, ami azt jelentette, hogy megérkezett a taxi, ezért gyors ölelés után kiléptem a házból. Lediktáltam a taxisofőrnek a címet, és elindultunk. Már éppen fel akartam hívni Clay-t (a meleg barátomat), amikor megcsörrent a telefonom. Legnagyobb meglepődésemre pont ő volt az.

- Szia - köszöntem bele a telefonba.

- Szia, Hilary. Figyelj, az a helyzet, hogy ma semmiképpen nem tudunk sajnos találkozni, kórházba került a nővérem - a mondat végét szinte suttogva mondta.

- Nem baj, menj csak a nővéredhez - biztattam, mert a családtagja nyilván fontosabb, mint egy barát, ráadásul ismerem Emmát, és nagyon szeretem. - Mi történt? - kérdeztem halkan. 

- Leukémiás - csuklott el a hangja. Hogy mi? Emma leukémiás? Te jó ég...

- Nagyon sajnálom. Melyik kórházban kezelik? - sütöttem le a szemem. 

- Én is - sóhajtott. - A London Bridge-en - válaszolta, majd közölte, hogy le kell tennie. Jobbulást kívántam a nővérének, majd letettük. Miért mindig a legjobb emberekkel történik ez?! Egyszerűen nem tudom megérteni...

Gondolatmenetemből a telefonom üzenetjelző hangja zökkentett ki.

"Sok sikert csajszi. Majd üzenj a fejleményekről. xx"

Válaszolni akartam, de nem volt időm, ugyanis az autó motorja leállt, tehát megérkeztünk. Még gyorsan rápillantottam a telefonomra, amin az állt, hogy 12:01 van. Nos, valaki kinevezhetne majdnem pontos embernek, ugyanis ez elég ritka dolog. Kifizettem az utat, és gyomorideggel kiszálltam az autóból. Egy szép, nagy ház előtt voltam. Pár másodperc elteltével megjelent előttem az 5 elképesztően helyes fiú...

3. rész = legalább 4-5 komi + tetszik/nem tetszik/nem rossz jelölések + esetleg feliratkozók...♥