Egy hét telt el a durván 2 (!!) perces csók óta. Azóta kétnaponta találkozom Harry-vel, ha csak öt percet is. Eddig még nem emlegettük fel (hiszen, ez mindkettőnknek kínos és Harry köztudottan egy nőcsábász, bár én nem annak ismerem), de én meg szeretném ezt beszélni. Jó lenne tudni, hogy valóban mit is érez irántam; barátság, vagy szerelem? Néha én is úgy érzem, szerelmes vagyok, de ez most más... Egy egészen furcsa érzés. Liftezik a gyomrom, és csak rá tudok gondolni. Minden dologról ő jut eszembe. Tegnap a boltban megláttam egy csomag gofrit. Ki csinált nekem gofrit? Hát persze, hogy Harry! Amikor nem a göndörkével találkozgattam, akkor a többi One Direction taggal. Természetesen magammal vittem Destiny-t is, aki szokásához nem hívően tudott normálisan viselkedni a közelükben, nem kezdett el sikongatni azonnal, csak két perc múlva, amikor Louis megszólította. Rekord.
Gyorsan és felszabadultan szaladtam le a lépcsőn a Harry-vel vásárolt, XXL-es méretű Superman-es pizsama felsőmben és egy alsóneműben. Anya természetesen már talpon volt (mi az hogy természetesen?! Mindig én vagyok a koránkelő), és reggelit készített.
- Jó reggelt. Mi történt? Csak nem egy kerti törpe elől szaladsz? - kuncogott.
- Jó reggelt neked is. Hogyne, egy műanyag tárgy elől rohanok, mint az eszeveszett. Különben nem is szaladtam, hanem inkább ugrándoztam. Ja, és nem szép dolog felhasználni ellenem a félelmeimet - duzzogtam, mint egy ötéves, de legbelül jó nagyot nevettem a gyermekkori emlékképekre visszagondolván. Három éves lehettem, amikor reggel kimentem az udvarra, hogy meglocsoljam a saját virágoskertemet, mert már kora tavasz volt. Éppen a kerti törpénk mellett szaladtam el egy locsolókannával a kezemben, és hallottam egy - állításom szerint - ördögi kacajt, amiről azt hittem, hogy a dísztárgy, miközben apa volt, de utána odajött hozzám, felkapott, és megdicsért a szorgosságomért. Nagyon hiányzik apa, de ez ellen már nem tehetek semmit.
Az elmélkedésem közepette elkezdtem enni a szokásos gyümölcssalátámat, és észre sem vettem.
- Hol jársz? - nevetett anya, miközben a kávéját szürcsölgette.
- Á, csak az emlékek.
- Értem. Mit csinálsz ma? Jönni fog Harry? Esetleg te mész hozzá? - Említettem, hogy az utóbbi időben nagyon is megkedvelte Hazzát?! Bár, ha szülő lennék, nagy valószínűséggel velem is ez lenne, hiszen ő nagyon tisztelettudó, és az utálkozóknak is szimpatikus, akkor is, ha tagadják.
- A parkba megyünk, beszélgetni - szúrtam bele a villámat egy banánkarikába.
- Hm. - A szülők néha elég furcsák.
Az első főétkezés után felrohantam a szobámba, hogy keressek magamra egy elfogadható göncöt. Rápillantottam az órámra, ami fél kilencet mutatott. Ez azt jelenti, hogy még van egy órám kisétálni a parkba. Az első kezembe akadó ruhaanyagot kirántottam a szekrényből, és fel akartam venni, de ez elég rossz ötlet volt, ugyanis nyáron nem kell harisnya (?). Úgy gondoltam, hogy majd tusolás és mosakodás után eldöntöm, mit veszek fel. Végül egy királykék, feliratos póló, és egy farmershort mellett döntöttem. A szép ruhadarabot halvány sminkkel és néhány kiegészítővel koronáztam meg.
Kiléptem a házból. Az udvaron csak úgy zöldellt a fű, a virágok színesen ragyogtak, ahogy a Nap is. Az előre megbeszélt helyhez siettem, ahol már Harry várt.
- Szia! - köszönt vidáman. Ugyanezt tettem én is, majd leültünk a padra.
- Figyelj, én... - szólaltam meg két percnyi kínos csend után, de nem tudtam befejezni a mondatomat, mert belevágott a szavamba.
- Szeretnék bocsánatot kérni azért, hogy csak úgy... - kereste a megfelelő szót. - Letámadtalak. - Megtalálta. - Azt hiszem, érzek irántad valamit, ami több, mint barátság - mondta az általam várt választ. Harry, hogy neked micsoda humorod van!
- Khm - köhintettem. - Lehet, hogy én is... De lehet, hogy nem - kapálóztam a lábaimmal. - Ha igaz, amit mondtál, majd kiderül a tetteidből. - Hogy én milyen ördögi vagyok! Szegény srác szenved (haha azért annyira nincs szüksége rám), miközben velem is ez történik, és én próbára akarom tenni. Balfék. Mármint, én.
Elmosolyodott, ami nem jelentett rosszat.
- Rendben. Elmegyünk valahova?
- Persze, menjünk!
Nyugodtan kezdtünk el sétálni ide-oda. Két óra múlva kikötöttünk még egy parkban, ami tömve volt szerelmespárokkal, gyerekekkel és a szüleikkel. Leültünk egy padra, ami egy szökőkút mellett volt elhelyezve. Fél óra elteltével már kellően kibeszélgettük magunkat, és indulni készültünk.
- Állj meg a szökőkút előtt, csinálok egy képet - jelentette be, de valamit nagyon "bemért" a szemével. - Vigyázz! - kiáltotta, majd belelökött a szökőkútba. Mikor feljöttem a felszínre, dühösen néztem Hazzára, aki csak kacagott.
- Bocsi, de... kö-ze-lí-tett feléd egy dongó! - mondta szaggatottan, mert nevetés közben aligha lehet beszélni. Állj csak meg, te göndör, visszavágok!
- Ha abbahagyod a nevetést, akkor megcsókollak - ajánlottam fel, és erre egyből elcsitult, és megindult felém. A kis naiv! Mikor elém ért, és arra várt, hogy odahajoljak, fogtam, és félig-meddig belehúztam a vízbe, csak annyi volt a baj, hogy ő túl erős ahhoz, hogy valaki csak úgy rángassa. Megadtam magam, elengedtem izmos vállát.
- Na, jól van - kapta fel a fejét a sekély víz alól, majd önszántából bemászott a szűk helyre. - De ezért jutalmat kapok, ugye?!
- Hogyne! Gyere ide - tártam ki a karjaim, de amint szomorúan nézett rám, leengedtem őket. - Mi a baj, Harry baba?
- Másra számítottam Hil baba. - Ó, csak nem azt hitte?! Pedig jó lett volna. Egyébként, mit babázzuk egymást?!
- Ó, Styles - mondtam, de amint kiejtettem a számon, odalépett hozzám, és megcsókolt. Khm. Hossssssssszan. Én még idő előtt elkaptam a fejem, és a tekintetemmel zavartan az övét kerestem. Csak ott állt, és vigyorgott, mint a tejbetök.
- Én csak puszit akartam adni - tettem karba a kezeimet rosszallóan.
- Ő... öhm, bocsánat - sütötte le a tekintetét.
Néhány perc múlva kikászálódtunk a - szerencsére - tiszta vízből, és kiültünk a napra. Egy ideig szótlanul ücsörögtünk egymás mellett.
- Igazán semmi baj - szólaltam meg kedves hangszínnel.
- Tessék? - rázta meg a fejét. Bizonyára eléggé el volt merülve a gondolataiban
- Semmi, semmi...
Miután mindketten megszáradtunk, feltápászkodtunk és hazaindultunk. Akkor már megtört a jég, mindenről beszéltünk, ami csak eszünkbe jutott. Még politizáltunk is! Már ha az annak számít, hogy kitárgyaltuk a gyorshajtási törvényeket. (:D)
- Nem jössz be?
- Hát, hogyha a hiányzom a fiúknak...
- Ne is mondd! Mindig azt hajtogatják, hogy "hiányzik anyuci", mióta kitakarítottál és főztél nekik - nevetett, majd benyitott a házba. Máskor olyan, mintha bomba robbant volna, de most elképesztően rend volt.
- Sziasztooooook! - kiáltottunk be egyszerre. Pár másodperc múlva megjelent előttünk két fiú a négyből.
- Pillanat, Niall még sminkeli Louis-t - mondta Zayn. Ez egy meglehetősen érdekes mondat volt, de rájuk hagytuk, addig a pillanatig, amíg ki nem jött Louis.
- Hellóka - mondta elvékonyított hangon, mire szó szerint kitört belőlünk a röhögés. - Szép vagyok?
- Hogyne. Szép vagy, mint egy álom. Mint egy rémálom - vihogtam, de ő ezen megsértődött, és sírást imitálva berohant a szobájába egy magassarkúban (?).
Még néhány órát elvoltam náluk, de már elkezdett esteledni, ezért összeszedtem magam, és hazafelé kezdtem indulni, amikor megcsörrent Hazz telefonja, és elment telefonálni. Gondoltam, megvárom. És meg is vártam, csakhogy nem túl jó hírrel jött vissza.
- Paulnak beszélnie kell velünk - szegezte rám a tekintetét.
Na, ne! Ugye nem kaptak le minket a fotósok?!
Komi, ha tetszik :)
